Ovoda, bolcsode

Magyarpolányi Német Nemzetiségi Óvoda és Mini Bölcsőde

Célok-feladatok

 

„Belőled még minden lehet”- jelenti a senki másra át nem hárítható felelősségünket azért, hogy minden egyes gyermeket lehetőségeihez és képességeihez mérten, maximálisan fejlesszünk és neveljünk.

Óvodai és bölcsődei nevelésünk elképzelhetetlen a családias, szeretetteljes, meleg légkör nélkül, melyben kapcsolatunk a gyermekekkel nem egyike, hanem alapja és háttere pedagógiai munkánknak.

Hisszük és valljuk, hogy az eredményes személyiségfejlődés a játék által, a játékban lehetséges, ezért nevelésünk fő színtere a játékba ágyazott fejlesztés. Pedagógiai munkánk a családi neveléssel együtt, azt kiegészítve szolgálja a gyermek fejlődését.

Kiemelt feladatnak tekintjük:

– az egészséges életmódra nevelést

– az érzelmi és közösségi nevelést

– az anyanyelvi és értelmi fejlesztést

– valamint a német nemzetiségi nevelést.

Intézményünk kétnyelvű óvoda. Mindkét csoportban folyik német nemzetiségi nevelés, mely leginkább az óvodás korosztály életkori sajátosságainak megfelelően dalok, mondókák, mesék, mozgásos játékok tanulásában nyilvánul meg. Fő célunk, hogy felkeltsük a gyermekek német nyelv iránti érdeklődését, ápoljuk a helyi nemzetiségi életmódhoz, kultúrához kötődő hagyományokat, szokásokat.

 

Főbb ünnepeink, programjaink:

Nemzetiségi nap, Erntedankfest, Márton nap, Idősek napja, Mikulás, Karácsony, Farsang, Húsvét, Tanzfest, Anyák napja, Családi délután, Évzáró műsor, Pfingstnegel, Munkadélutánok, Buszos kirándulás, Erdei Óvoda, Bábszínház, Úszás, Bozsik foci

 

 

 

 

Óvodatörténet:

 

A gyermekek óvodai elhelyezésének gondolata – az iskolaszéki jegyzőkönyvek tanúsága szerint – először az új (alsó) iskolaépület építésének szükségességével párhuzamosan került szóba. Az 1935. július 14-én tartott iskolaszéki gyűlésen felvett jegyzőkönyvben találkozhatunk az alábbiakkal: „Az óvodai teremre nagy szükség van, mert a község lakossága úgyszólván kizárólag földműveléssel foglalkozik, a szülők kisebb gyermekeiket a szorgos munkák idején az óvodában biztos helyen elhelyezhetnék, míg ők maguk munkájuk után mennek. De szükséges azért is, hogy az óvóban legalább megtanulnának magyarul beszélni, miáltal könnyebb lenne az iskola I. osztályában is az oktatásuk:” Az építkezésre anyagi okok miatt nem került sor, csak nyári óvodát tudtak szervezni 1936-ban az iskola épületén belül. A nyári óvodát Reichard Klára vezette.

A község hosszabb-rövidebb kihagyásokkal működtette a nyári gyermekotthonokat, míg 1964. szeptember 2-án megnyitotta kapuját az új, két csoportszobás napköziotthonos óvoda. Az épülethez 2 szobás összkomfortos óvónői lakás is tartozott, akkori teljes értéke 1 millió forint volt. Két óvónő és két dajka foglalkozott ekkor a beíratott 62 gyerekkel.

Az óvoda tárgyi, személyi feltételei az évek során fokozatosan javultak. Színvonalasabbá vált az intézményben folyó nevelői tevékenység is. 1984-ben nem kevés társadalmi munkával felújították az óvodát.  Szülői segítséggel, jótékonysági bálok szervezésével az óvoda udvara is sokat szépült, biztonságosabbá váltak a játékeszközök.

1997-ben elindult a német nemzetiségi nevelés. A gyermekmosdó, a gyermeköltöző, a folyosók és a felnőtt mosdóhelyiség teljes felújítására 2008 nyarán került sor – szintén aktív szülői közreműködéssel. Ekkorra mindkét csoportban új faasztalok, kisszékek váltották fel a régieket. 2010-ben a konyha és tárolóhelyiségeinek teljes burkolatcseréje, a víz- és fűtésrendszer teljes rekonstrukciója következett.

2010 őszétől – a kétéves gyermekek felvételével- az óvoda Egységes Óvoda-Bölcsődeként működött. A korábbi évek környezettudatos nevelésének köszönhetően az intézmény 2011-ben elnyerte a „Zöld Óvoda” címet. A 2012-es év ismét a nagy felújítások éve volt: csoportszobák, iroda parkettázása, lambériázás, fűtésrendszer újbóli kiépítése és az épület szigetelése, újraszínezése. A 2013-as évben pedig az új kerítés is elkészült, gyönyörű egységes képet nyújtva az óvodába látogatónak.

2017-ben az intézmény a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat fenntartásába került. TOP-os pályázat tette lehetővé az óvoda fejlesztését és mini bölcsőde kialakítását a 2018-as évben. A megvalósítást követően 8 főre bővült a bölcsődei férőhelyek száma. A fejlesztés részeként napelemes rendszert telepítettek a tetőre. A kívül-belül felépített épület akadálymentesített.