Foglalkoztatáshoz kötődő lakhatási támogatási program – pályázat

Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet  a foglalkoztatáshoz kötődő lakhatási támogatásra

 

A támogatás célja:

Magyarpolány község lakosságmegtartó erejének növelése, a településen a folyamatos szakemberellátás biztosítása, valamint a hiányzó szakemberek foglalkoztatásának elősegítése a Magyarpolány községben élő szakemberek lakhatáshoz kapcsolódó kiadásainak támogatásával.

 

A támogatás formája:

A foglalkoztatáshoz kötődő lakhatási támogatás (a továbbiakban: lakhatási támogatás) folyósítása pályázat alapján történik. A pályázat 2019. augusztus 1-jétől 2021. május 31-ig terjedő időszakban, több ütemben az „EFOP-1.5.2-16-2017-00007 azonosítószámú Humán szolgáltatások fejlesztése Ajka térségében” című pályázat keretében rendelkezésre álló források terhére kerül kiírásra és kiosztásra.

A lakhatási támogatás a pályázó által lakott lakás fenntartásához kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott pénzbeli támogatás, amely elsősorban a villanyáram, víz- és gázfogyasztás, közös költség, szemétszállítási-, bérleti vagy albérleti díj, valamint lakáscélú hitel kifizetéséhez, a tüzelőanyag megvásárlásához használható fel.

A lakhatási támogatást az Önkormányzat egy évre állapítja meg, és a szerződéskötés napjától folyósítja, legfeljebb 2021. május 31-ig. A támogatás támogatási időszakonként (évente), legfeljebb 20 fő pályázó részére állapítható meg.

 

Az igényelhető támogatás mértéke:

30.000 Ft/hó

 

Pályázatot nyújthatnak be:

azok a magyar állampolgárok, akik Magyarpolány községben lakcímmel rendelkeznek, életvitelszerűen Magyarpolányban élnek és

  1. a településen állami vagy önkormányzati fenntartásban működtetett humán szolgáltatások területén dolgoznak, vagy
  2. a településen hiányszakmában (a helyi ipari vállalkozások jelzése alapján – egy-egy időszak igényeit figyelembe véve – meghatározott szakmák) foglalkoztatott szakemberek, és
  3. rendelkeznek a munkáltató ajánlásával, és akik vállalják, hogy a támogatás folyósításának ideje alatt a munkahelyüket megtartják.

 

A részletes pályázati kiírás itt olvasható.

A kapcsoló önkormányzati rendelet itt olvasható.

A pályázati adatlap és a munkáltatói ajánlás innen letölthető.