Lenvirág- szövőműhely (Rongyszövés)

 

A RONGYSZÖVÉS TÖRTÉNETE MAGYARPOLÁNYBAN
fonás és a szövés az emberiség egyik legősibb mestersége, a történelem előtti időkbe nyúlik vissza.

Az embereknek bizonyosan régi idők óta szükségük volt szalagokra, kötelekre, zsinórokra, fonalakra:

 

–  a vadásznak az íjhoz

–  a halásznak a hálóhoz

–  a földművesnek az igásállatok járomba fogásához

 

Valószínű, hogy kezdetben szívós fűszálakat használtak erre a célra. Hogy a fűszálak jobban összetartsanak és erősebb szalagot képezzenek, több szálat egymás mellé helyeztek és egymásba sodortak. E megsodort szalagot aztán egy botra csavarták.

Ez az egyszerű eljárás képezhette a fonóipar kezdetét.

 

szövetek készítése valószínűleg  későbbi kor találmánya. A szövet készítéséhez mindig azokat az alapanyagokat használták fel, amelyek a környezetükben megtalálhatóak voltak, s a szükségleteiknek legjobban megfeleltek. Így szolgálta az embert sokféle állat szőre, és fonható rostot adó növény.

 

Heffler László: Mezeiek c. munkájában helyi vonatkozású utalást is találunk:

„Polányt III. Béla király kardhordozója adta a bencéseknek, 1181 körül, többek között adott még 2 szolgálót, hogy posztót szőjenek a bencéseknek.”

 

szőttesek leginkább elterjedt alapanyaga a kender és a len. A növényi anyagokból való ruhadarabok megjelenése a földműves kultúrákhoz köthető.

Kevés növény alkalmas arra, hogy a szálakban végigfutó rostokból fonalat sodorjanak, fonjanak, s e fonalból anyagot szőjenek. Hazánk éghajlata jól megfelelt a kendertermesztéshez, ezért a rostos növények közül elsősorban ezt az erős vásznat adó növényt termesztették.

Szinte minden faluban voltak kenderföldek, kenderáztatók. Polányban a „Káposztásban”, a Kálvária mögötti területen termesztették a kendert. Itt kaptak egy darab földet Viktus néniék is, hogy a mindennapi életükhöz szükséges kendert megtermeljék, majd abból fonalat készítsenek. Az ő visszaemlékezéséből merítve állítottam össze a „Rongyszövés története Magyarpolányban” c. munkámat, melyet tisztelettel javasolnék a helyi értéktárba történő felvételre.

 

Viktus néniék családját, a Darmó családot 1947-ben telepítették át Felvidékről, a Rozsnyó környéki Gömörpanyit magyar lakta településről Magyarpolányba.

Egy szekérre való ingóságot hozhattak magukkal, s nem hagyhatták „odaát” a szövőszéket sem. Szorgalmas, dolgos emberek voltak. Ahogy számukra kijelölték a Káposztásban a kenderföldet, munkához is láttak. A jól megmunkált földbe jó sűrűen vetették a kendermagot, hogy minél magasabbra nőjön.

A kender kétlaki növény, hímvirágú és magvat hozó nővirágú egyedei vannak. A hímvirágú növényeket augusztusban, az elvirágzás után kézzel „nyűtték”, kihúzkodták majd kévékbe kötötték.

Miután befizették a községházán az „áztatás adóját”, a kévéket a Hívelre, a kenderáztatóba vitték. Levert cölöpök, karók közé helyezték, s még nehezéket is tettek rá, hogy a víz teljesen ellepje.

Viktus néninek a nagymama meséje is eszébe jutott, s mosolyogva idézte:

 

„ Volt egyszer egy gólya,

Beszállott a tóba,

Had ázzék!… „

 

Az áztatásra azért volt szükség, hogy a rostok között lévő fás rész megpuhuljon, s könnyen eltávolítható legyen. Néhány hét múlva a kender kiázott, a kévéket kiszedték a vízből, lemosták róla az iszapot, s következett a szárítás.

Gúlába rakva otthon az udvarban, kertben a napon szárították. Amikor a kender megszáradt, elkezdődhetett a feldolgozás.

 

Első lépés a tilolás (kendertörés), melynek következtében a kender fás részei kihullottak, a szálak elváltak egymástól. A kenderszálakat tovább finomították, fésülték. Erre szolgált a vasszegekkel kivert szegrózsás eszköz, a hékelő vagy gereben.

A kifésült kenderszálakat minőség szerint válogatták. A „kócot” (durvább szálak)  zsákok készítésére, a finomabb „tövisszöszt” ruhaneműkhöz használták.

Következhetett a fonás.

A megfonandó anyagot, a „szöszt” csörgős guzsalyra tették, s az orsó segítségével fonalat sodortak belőle. A fonalat kimosták, szárították, s kezdődhetett a szövés.

szövés a fonal textilanyaggá való feldolgozása, a függőleges és a vízszintes szálak kereszteződése során létrejött szövet.

 

RONGYSZÖVÉS

 

Viktus néniék a zsákoknak, lepedőknek, konyharuháknak készült vásznakon túl rongyszőnyegeket is készítettek az elhasználódott ruhadarabokból, rongyokból. Az összegyűlt textilhulladékot 1-1,5 cm széles csíkokra felhasogatták, megsodorták, majd gombolyagba tekerték.

Láncfonalként erős kenderfonalat fűztek be a szövőszék nyüstjébe, a rongyszalagok vetületeként szolgáltak. Ebből csíkos szőnyegek készültek. A szőnyegek két végét egyszínű textillel szegték le. A „rongyokból” is szép, esztétikus szőttesek jöttek létre az ügyes kezű asszonyok munkája során. Ügyeltek a munkadarabok ritmusára. A 8 cm széles csíkokat, amelyek különböző színűek voltak, fekete-fehér színű vékony csíkkal választották el egymástól. A szőnyegek mérete általában 2-3 m hosszú és kb 55 cm széles volt.

Az így készült termékek nem csak a padlóra kerültek szőnyegnek, hanem fekhelyeket is takartak velük, sőt ágymellé valónak, faliszőnyegnek is használták őket.

Viktus néniék megrendelésre, eladásra is szőttek.

„ A múltat is alkotni kell, különben elvész,

elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás.”

Illyés Gyula

 

A népi kézművesség iránt érdeklődő, alkotni vágyó fiatal és szépkorúak köréből immár 10 éve szerveződött a Lenvirág Szövőműhely, mely a népi kézművesség hagyományainak ápolását, a helyi népi értékek felfedezését tűzte ki célul, közben átélve az alkotás örömét, a szabadidő hasznos eltöltését.

kézi szövés technikáját rongyszőnyegek készítése során sajátítottuk el, azóta is szívesen nyúlunk a rongyos zsákhoz, tovább éltetve a helyi rongyszőnyeg-szövők hagyományait.

Részt veszünk a falu kulturális életében, munkáinkból kiállításokat rendezünk, szövőbemutatót, játszóházat szervezünk.

Szőnyegeinket többször bemutattuk már Edelsbach-ban a Tulpenfest-en, Bad Gleichenbergben a Biedermeier fesztiválon.