Semmelkren

Semmelkren, ahogy Magyarpolányban készítik.

 

A semmelkren receptjét elődeink hozták magukkal és a közel három évszázad alatt saját és változó ízlésvilágukhoz formálták. Az eredi receptúrát megtalálhatjuk az osztrák konyhaművészet remekei között. A semmelkrent főtt marhahúshoz esetleg marhafarktőhöz adták köretként és ízesítésül tormát reszeltek rá. A felsoroltakból a zsemle elkészítése maradt meg az eredeti receptből a marhahúst a levesben főtt tyúkhús, míg a tormát a fokhagyma váltotta fel. Ennyi bevezető után rátérek a magyarpolányi semmelkren elkészítési módjára ahogyan azt édesanyámtól tanultam. Zárojelben jegyzem meg, hogy a falunkban egyéni ízlés szerint a fokhagyma és a piros őröltpaprika mennyisége változhat. Ez az étel a sváb lakodalmak elengedhetetlen kelléke volt, amikor még a helyi asszonyok egy szakácsnő irányításával állították össze, készítették el és szolgálták fel a lakodalmi menüt.

Hozzávalók 4 személy részére:

  • 4-5 zsemle lehetőleg tömörebb állagú mert a „felfújt” zsemle a levessel való felengedés során összeeshet.
  • egy csapott teáskanál őrölt paprika
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • ½ liter tyúkhúsleves
  • 1 evőkanál lehetőleg liba vagy kacsazsír

Elkészítés: A zsemléket felkockázzuk kb. 1 cm-es kockákat készítünk. Tepsibe rakjuk és a sütőben 50-60 fokon kiszárítjuk. A fokhagymát a zsíron megpároljuk vigyázva, nehogy megpörkölődjön. Hozzáadjuk a csapott teáskanál őrölt paprikát, elkeverés után azonnal felengedjük a leves lévével. Ezután jön a legkényesebb művelet, a kiszárított zsemléket egy nagyobb fémtálba rakjuk, rálocsoljuk az imént készített paprikás fokhagymás levet úgy, hogy a zsemlekocka éppen annyit vegyen fel, hogy el se ázzon de kemény se maradjon. A tálban lévő zsemléket keverés nélkül átforgatjuk és ismét meglocsoljuk mindaddíg, míg az összes zsemlekocka „megszívta” magát, de gurulós maradt. Ha az alaplé esetleg elfogyna, levessel pótolható. A művelet után a tálat lefedve 10 percre 80-90 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, hogy minden zsemlekocka kellően átdunsztolódjék.

A levesben főtt tyúkhúshoz tálaljuk. Aki már kóstolta több száz kilómétert utazik azért, hogy újra átélje és élvezze a helyi sváb konyha fantasztikus ízharmóniáját.  JÓ ÉTVÁGYAT!

 

Lejegyezte a Magyarpolányi Helyi Értéktár felkérésére Grőber József polgármester 2020-ban.