Pályázat jegyző munkakör betöltésére
Közzétéve: 2024-10-01Magyarpolány és Kislőd községek polgármesterei pályázatot hirdetnek jegyző munkakör betöltésére.
A pályázati felhívás itt olvasható.
Tovább
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 307/E. § (1) bekezdése szerinti feladatkörömben eljárva az Európai Parlament tagjai, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők közös eljárásban tartott 2024. évi választásán Magyarpolány községben
az egyéni listás jelölt állításhoz szükséges ajánlások számát 11 főben,
a polgármesterjelölt állításhoz szükséges ajánlások számát 33 főben határozom meg.
A ajánlások számának megállapításáról szóló közlemény itt olvasható.
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet
közművelődési szakember munkakör betöltésére
A munkaviszony időtartama:
1 év határozott idejű munkaviszony 3 hónap próbaidő kikötésével. Az 1 év lejártát követően a munkaviszony határozatlan idejű munkaviszonnyá változtatható.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő, napi 8 óra, rugalmas munkaidőben.
A munkavégzés helye: Magyarpolány község közigazgatási területe.
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:
Munkabér és juttatások:
A pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje:
A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Grőber József polgármester nyújt a +36202819998-as telefonszámon
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázatok elbírálásának határideje: 2024. március 22.
Az igazgatási szünet időtartama alatt az Önkormányzati Hivatal zárva tart, kizárólag halotti anyakönyvi ügyintézési ügyeletet tart a +36202437236-os telefonszámon.
A fenti telefonszámon Gőghné Szomódi Tímea anyakönyvvezető hívható hivatali nyitvatartási időben (munkanapokon 16:00 óráig), kizárólag halotti anyakönyvezés céljából.
Figyelemfelhívás!
Az igazgatási szünet időtartama nem számít bele a hivatal előtt folyó hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 21. § (2) bekezdése szerint hirdetményi úton közölt adásvételi szerződésekre vonatkozó, az elővásárlási jog jogosultja részére rendelkezésre álló 30 napos jognyilatkozattételi határidő – amennyiben az az igazgatási szünet időtartama alatt járna le – az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adásvételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet 5. § (1a) bekezdése alapján 2024. január 2. napján jár le.
A pályázat benyújtható elektronikusan a polgarmester@magyarpolany.hu e-mail címre történő elküldéssel, illetve személyesen Grőber József polgármesternél a 8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6. szám alatti hivatali épületben.
A pályázattal kapcsolatos további információ Grőber József polgármestertől kérhető a +36202819998-as telefonszámon.
A Veszprém-Balaton 2023. programsorozat Kor-Társ a művészetekben, Magyarpolány rendezvényei újabb színfoltal gazdagodik. „Kakasülő” néven a Tarka Kakas vendéglőben koncertsorozat indul izgalmas előadókkal.
A hirdetmény itt megtekinthető.
KÖZLEMÉNY a 2023. évi óvodai beiratkozás rendjéről.
A Pápai Tankerületi Központ pályázatot hirdet a Magyarpolányi Kerek Nap Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői munkakörének betöltésére.
A pályázat publikálásának időpontja: 2023.02.20.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023.03.22. 23:59
A pályázat elbírálásának határideje: 2023.06.26. 23:59
Az állás tervezett betöltésének időpontja: 2023.08.16.
A pályázati felhívás itt megtekinthető.
A munkaviszony időtartama:
1 év határozott idejű munkaviszony 3 hónap próbaidő kikötésével. Az 1 év lejártát követően a munkaviszony határozatlan idejű munkaviszonnyá változtatható.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő, napi 8 óra, rugalmas munkaidőben.
A munkavégzés helye: Magyarpolány község közigazgatási területe.
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:
Munkabér és juttatások:
A pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje:
2023. március 3. 12:00 óra
A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Grőber József polgármester nyújt a +36202819998-as telefonszámon
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázatok elbírálásának határideje: 2023. március 10.
„Nemzetiségi táborok 2022. évi költségvetési támogatása” (NTAB-KP-1-2022) című felhívásra/pályázati kiírásra, NTAB-KP-1-2022/1-000537 azonosítószámon Nemzetiségi hagyományok ápolása Magyarpolányban címmel benyújtott támogatási igényére vonatkozó támogatási döntés alapján a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat 400 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A tábor célja a magyarpolányi német nemzetiségi hagyományok felelevenítése és ápolása, kiemelve a helyi nemzetiségi lakodalmak szokásait.
A pályázati felhívás itt megtekinthető.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Képviselő-testület az Önkormányzati Hivatalban 2022. december 22-től 2023. január 6-ig IGAZGATÁSI SZÜNETET rendelt el, amely időszak alatt az ügyfélfogadás és az ügyintézés szünetel.
Az igazgatási szünet időtartama alatt az Önkormányzati Hivatal zárva tart, kizárólag halotti anyakönyvi ügyintézési ügyeletet tart a +36202432936-os telefonszámon.
Figyelemfelhívás!
Az igazgatási szünet időtartama nem számít bele a hivatal előtt folyó hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 21. § (2) bekezdése szerint hirdetményi úton közölt adásvételi szerződésekre vonatkozó, az elővásárlási jog jogosultja részére rendelkezésre álló 60 napos jognyilatkozattételi határidő – amennyiben az az igazgatási szünet időtartama alatt járna le – az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adásvételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet 5. § (1a) bekezdése alapján 2023. január 9. napján jár le.
Tisztelt Lakosság!
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 105/2022. (X. 17.) számú határozatával elindította a hatályos településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát az alábbi részterületen:
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben, illetve Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendeletében rögzített szabályok szerint a tervezett módosításokat lakossági fórumon is be kell mutatni.
A jogszabályi rendelkezések értelmében Magyarpolány Község Önkormányzata 2022. december 5-én 10.00 órai kezdettel lakossági fórumot tart a 8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6. szám alatti Önkormányzati Hivatal tárgyalótermében, amelyre a lakosságot ezúton tisztelettel meghívom.
A véleményezési szakaszra összeállított dokumentáció itt megtekinthető.
A HÉSz módosításának tervezete itt megtekinthető.
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2022. november 10-én 17:30 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Zöld Élet Háza Bemutató Központban (8449 Magyarpolány, Táncsics utca 7.).
A pályázati eljárásra történő jelentkezés határideje és helye: 2022. október 25. 08:00 órától – 2022. november 30. 16:00 óráig ügyfélfogadási napokon Magyarpolány Község Önkormányzat hivatalában (8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6.).
A kikiáltási ár bruttó 15.500.000 Ft, azaz tizenötmillió-ötszázezer forint. A pályázati eljárás nyertese az, aki a kikiáltási árhoz képest a legmagasabb vételi ajánlatot teszi.
A pályázatok bontására 2022. december 1. napján 17:00 órakor zártkörűen kerül sor Magyarpolány Község Önkormányzat hivatalos helyiségében (8449 Magyarpolány, Dózsa u. 6.).
A pályázati eljárás részletei a pályázati felhívásban találhatók.
A pályázati felhívás itt olvasható.
A pályázati lap innen letölthető (magánszemély részére).
A pályázati lap innen letölthető (jogi személy részére).
A nyilatkozat innen letölthető.
Az átlátható szervezeti minőségről szóló nyilatkozat innen letölthető.
Tisztelt Lakosság!
Az egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022.(VII.21.) Korm. rendelet 2022. szeptember 10-étől hatályos módosítása megteremtette annak lehetőségét, hogy a többgenerációs családi házban élő családok is rezsicsökkentett áron kapjanak gázt. A kedvezményt azok a családi fogyasztói közösségek is igénybe vehetik, akik olyan – társasháznak vagy lakásszövetkezetnek nem minősülő – családi házban, ikerházban, osztatlan közös tulajdonú ingatlanban, stb. élnek, ahol legfeljebb négy egymástól elkülönülő (azaz önálló) lakás rendeltetési egység található, de csak egy közös gázórával rendelkezik.
Ahhoz, hogy az ilyen lakóegységek esetén külön-külön is igénybe lehessen venni az átlagfogyasztás mértékéig a rezsicsökkentett gázárat, hatósági bizonyítványt kell kérni a jegyzőtől, aki a dokumentumban megállapítja az ingatlanon található önálló lakás rendeltetési egységek számát. Ez az eljárás kérelemre indul, hivatalunk a hatósági bizonyítványt 8 napon belül állítja ki, amennyiben az ingatlanon a lakások kialakítása megfelel az az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 105. §-a szerinti lakás meghatározásának. Eszerint „a lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
b) a főzést, mosogatást és az étkezést,
c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).”
A kérelemnyomtatvány Hivatalunkban (8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6., vagy 8446 Kislőd, Hősök tere 1.) átvehető vagy honlapunkról letölthető. A kérelem személyesen vagy e-papíron is benyújtható.
A hatósági bizonyítvány a ténylegesen kialakult állapotot igazolja, ezért csak helyszíni szemle nyomán adható ki. Az eljárási idő 8 nap.
A 259/2022.(VII.21.) Korm. rendelet 7/A. § (7) bekezdése értelmében, ha az egyetemes szolgáltató azt észleli, hogy az ingatlan lakás rendeltetési egységeinek száma nem egyezik meg a hatósági bizonyítványban foglaltakkal, ezt hatósági ellenőrzés lefolytatása érdekében az eljáró hatóság felé jelzi.
Ha a fentiek alapján indult eljárás azzal az eredménnyel zárul, hogy a felhasználó jogosulatlanul vette igénybe a kedvezményes többletmennyiséget a bejelentett és a tényleges lakás rendeltetési egységek különbözete vonatkozásában, úgy a jogosulatlanul igénybe vett kedvezménnyel elszámolt földgáz mennyiséget a versenypiaci költségeket tükröző ár másfélszeresének megfelelő egységáron kell a felhasználóval elszámolni.
Magyarpolány, 2022. szeptember 13.
Tisztelettel:
Dobosi Gergely jegyző
Hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem.
Az alábbi linken megtekinthetik az EKF kutatás összefogalóját: PDF
A 2022. június 26. napjára Magyarpolány községben kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármester időközi választásán leadott szavazatok alapján Magyarpolány Község Helyi Választási Bizottsága az alábbi – nem jogerős – eredményt állapította meg:
Polgármester-választás:
Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 733
Érvényes szavazólapok száma: 724
A jelöltekre leadott szavazatok:
A leadott szavazatok alapján Magyarpolány község polgármestere Grőber József független jelölt.
Képviselőválasztás:
Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 733
Érvényes szavazólapok száma: 725
A jelöltekre leadott szavazatok:
A leadott szavazatok alapján a 6 legtöbb szavazatot elért jelölt, és ezzel Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai:
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2022. június 26-i üléséről készített, az időközi választás eredményének megállapításáról szóló határozatokat tartalmazó jegyzőkönyv itt olvasható.
Magyarpolány Község Helyi Választási Bizottsága 2022. június 26-ára tűzte ki a magyarpolányi helyi önkormányzati képviselők és polgármester időközi választását. A 8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6. szám alatti szavazóhelyiségben szavazni 2022. június 26-án 6.00 órától 19.00 óráig lehet.
A polgármester választáson érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő egyik jelöltre lehet a jelölt neve melletti körbe tollal írt, két egymást metsző vonallal.
A helyi önkormányzati képviselők választásán érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő legfeljebb 6 jelöltre lehet a jelöltek neve melletti körbe tollal írt, két egymást metsző vonallal.
A választási eljárásról szóló törvény 307/C. § (2) pontja szerint „Az időközi választáson az a választópolgár, aki lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik abban a választókerületben, ahol a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános vagy időközi választásának napján legutóbb a szavazóköri névjegyzékben szerepelt, csak ugyanazon választókerületben vehető fel a szavazóköri névjegyzékbe.” A szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben szerepel és igazolja személyazonosságát, valamint lakcímét vagy személyi azonosítóját.
Szavazni csak érvényes okmánnyal lehet, de a 2021. évi CXXX. törvény 12.§ (1a) bekezdése alapján érvényesnek kell tekintetni a 2020. március 11. és 2022. május 31. között lejárt személyazonosító igazolványt, vezetői engedélyt és útlevelet, és nem lehet érvényesnek tekinteni a 2022. június 1. napján vagy azt követően lejárt hivatkozott okmányokat.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2022. június 20-i ülésén kifogás elbírálásáról döntött. A bizottsági ülés jegyzőkönyve itt olvasható.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2022. június 15-i ülésén döntött az időközi választás szavazólapjai adattartalmának jóváhagyásáról.
A bizottsági ülés jegyzőkönyve, és a minta szavazólapok itt megtekinthetők.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2022. június 3-i ülésén kifogás elbírálásáról döntött. A bizottsági ülés jegyzőkönyve itt olvasható.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2022. május 23-i ülésén döntött az egyéni listás képviselő-jelöltek és polgármesterjelöltek nyilvántartásba vételéről, valamint kisorsolta szavazólapi sorrendjüket.
A nyilvántartásba vett képviselőjelöltek a szavazólapi sorrendjük szerint:
A nyilvántartásba vett polgármesterjelöltek a szavazólapi sorrendjük szerint:
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2022. május 23-i üléséről készített, a képviselőjelöltek és polgármesterjelöltek nyilvántartásba vételéről és szavazólapi sorrendjük kisorsolásáról szóló határozatokat tartalmazó jegyzőkönyv itt olvasható.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2022. május 19-i ülésén döntött a Megoldás Mozgalom jelölő szervezetként történő nyilvántartásba vételéről a Magyarpolány községben 2022. június 26. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármester időközi választásán. A határozat itt olvasható.
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 307/E. § (1) bekezdése szerinti feladatkörömben eljárva a helyi önkormányzati képviselők és polgármester 2022. június 26. napjára kitűzött időközi választásán Magyarpolány községben
az egyéni listás jelölt állításhoz szükséges ajánlások számát 12 főben,
a polgármesterjelölt állításhoz szükséges ajánlások számát 35 főben határozom meg.
A ajánlások számának megállapításáról szóló határozat itt olvasható.
Magyarpolány Község Helyi Választási Bizottsága (HVB) 2022. június 26-ára tűzte ki a magyarpolányi helyi önkormányzati képviselők és polgármester időközi választását.
A HVB határozata, amely tartalmazza a helyi önkormányzati képviselők és polgármester időközi választásának naptár szerinti eljárási határidőit és határnapjait, itt megtekinthető.
A pályázati felhívás itt megtekinthető.
A pályázati eljárásra történő jelentkezés határideje és helye: 2021. december 13. 08:00 órától – 2022. január 31. 16:00 óráig ügyfélfogadási napokon Magyarpolány Község Önkormányzat hivatalában (8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6.).
A kikiáltási ár bruttó 12.000.000 Ft, azaz tizenkettőmillió forint. A pályázati eljárás nyertese az, aki a kikiáltási árhoz képest a legmagasabb vételi ajánlatot teszi.
A pályázatok bontására 2022. február 1. napján 17:00 órakor zártkörűen kerül sor Magyarpolány Község Önkormányzat hivatalos helyiségében (8449 Magyarpolány, Dózsa u. 6.).
A pályázati eljárás részletei a pályázati felhívásban találhatók.
A pályázati felhívás itt olvasható.
A pályázati lap innen letölthető (magánszemély részére).
A pályázati lap innen letölthető (jogi személy részére).
A nyilatkozat innen letölthető.
Az átlátható szervezeti minőségről szóló nyilatkozat innen letölthető.
Tisztelt Partnerek!
Magyarpolány Község Önkormányzata megkezdte Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési tervének módosítását.
A módosítás az alábbi területet érinti:
Magyarpolány község Képviselő-testülete 68/2020. (IX. 17.) számú határozatában döntött arról, hogy a kiemelt állami beruházásként megvalósuló iskolai tornaszoba helyszínéül az Önkormányzat tulajdonában álló 488, 489, 471. hrsz. alatti ingatlanokat jelöli ki. Az iskolai tornaszoba építési engedélyezési terveinek elkészítéséhez első körben szükséges a településrendezési eszközök módosítása, amelyet a Képviselő-testület 57/2021. (IX. 30.) számú határozatával kezdeményezett.
Fent megjelölt ingatlanok a hatályos településrendezési eszközök szerint Vt-3 jelű építési övezetbe tartoznak. A jelenlegi előírások nem teszik lehetővé önálló sportlétesítmény elhelyezését a Vt-3 jelű építési övezetben, ezért szükséges a településrendezési eszközök és a településkép védelméről szóló rendelet módosítása akképpen, hogy a Magyarpolány 488, 489, 471. hrsz. alatti ingatlanokon a Magyar Nemzeti Sportközpontok finanszírozásában megépítésre kerülő iskolai tornaszoba megfelelő és jogszerű elhelyezése biztosított legyen. Ezen belül a településrendezési eszközökben szereplő Vt-3 jelű építési övezetben, valamint a településképi rendeletben szereplő TV1 jelű karakterterületen önálló sportlétesítmény elhelyezési lehetőségének biztosítsa, a megengedett legnagyobb építménymagasság, az elhelyezhető épület legnagyobb bruttó alapterülete, az építészeti kialakítás, az előírt anyaghasználat, a megengedett tetőhajlás és az építési hely korrekciója.
Magyarpolány Község Önkormányzata a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendelete alapján a Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési Tervének módosításáról ezúton tájékoztatja a partnereit, továbbá a közzététel napjával (2021. december 6.) lakossági fórumot indít.
A veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) bekezdései értelmében a helyi önkormányzat a partnerségi egyeztetés személyes megjelenést előíró szabályaitól eltérően a tájékoztatást, a véleménynyilvánítást és az egyeztetést elektronikus úton folytatja le. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A. § (3), (5) és (6) bekezdése szerinti előzetes és munkaközi tájékoztatás lakossági fóruma kizárólag elektronikus úton történik. Az észrevételeket és javaslatokat az előzetes tájékoztató és az elkészült tervezet önkormányzati honlapon történő közzétételétől számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton.
Az észrevételek és javaslatok megtételére nyitva álló határidő utolsó napja: 2021. december 20.
Az észrevételeket és javaslatokat a jegyzo@magyarpolany.hu e-mail címre várjuk.
A módosítás dokumentációja az alábbi linkekről letölthető:
Mpolány_tornaszoba_tárgyalásos_szöveges_anyag_2021_10
Mpolány_rendelet_tervezet_tornaszoba_HÉSZ_módosítás_2021_10
Mpolány_rendelet_tervezet_tornaszoba_TKR_módosítás_2021_10
Dr. Béres Balázs háziorvossal konzultálva Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a magyarpolányi fokozott járványügyi mutatók miatt mind a kültéri, mind a zárthelyi rendezvényeit elhalasztja.
A fentieknek megfelelően nem kerül megtartásra a november 25-ére tervezett közmeghallgatás, és elmarad az első Ádventi gyertyagyújtás is.
Megértésüket köszönjük, vigyázzunk egymásra!
Tisztelettel:
Grőber József
polgármester
A pályázati felhívás itt megtekinthető.
Tisztelt Partnerek!
Magyarpolány Község Önkormányzata megkezdte Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési tervének módosítását.
A módosítás az alábbi területeket érinti:
Magyarpolány Község Önkormányzata a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendelete alapján a Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési Tervének módosításáról ezúton tájékoztatja a partnereit, továbbá a közzététel napjával (2021. november 8.) lakossági fórumot indít.
A veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) bekezdései értelmében a helyi önkormányzat a partnerségi egyeztetés személyes megjelenést előíró szabályaitól eltérően a tájékoztatást, a véleménynyilvánítást és az egyeztetést elektronikus úton folytatja le. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A. § (3), (5) és (6) bekezdése szerinti előzetes és munkaközi tájékoztatás lakossági fóruma kizárólag elektronikus úton történik. Az észrevételeket és javaslatokat az előzetes tájékoztató és az elkészült tervezet önkormányzati honlapon történő közzétételétől számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton.
Az észrevételek és javaslatok megtételére nyitva álló határidő utolsó napja: 2021. november 22. 16:00 óra
Az észrevételeket és javaslatokat a jegyzo@magyarpolany.hu e-mail címre várjuk.
A módosítás anyaga ezen a linken elérhető.
A pályázati felhívás itt megtekinthető.
Tisztelt Partnerek!
Magyarpolány Község Önkormányzata megkezdte Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési tervének módosítását.
A módosítás az alábbi területeket érinti:
Magyarpolány Község Önkormányzata a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendelete alapján a Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési Tervének módosításáról ezúton tájékoztatja a partnereit, továbbá a közzététel napjával (2021. augusztus 6.) lakossági fórumot indít.
A veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) bekezdései értelmében a helyi önkormányzat a partnerségi egyeztetés személyes megjelenést előíró szabályaitól eltérően a tájékoztatást, a véleménynyilvánítást és az egyeztetést elektronikus úton folytatja le. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A. § (3), (5) és (6) bekezdése szerinti előzetes és munkaközi tájékoztatás lakossági fóruma kizárólag elektronikus úton történik. Az észrevételeket és javaslatokat az előzetes tájékoztató és az elkészült tervezet önkormányzati honlapon történő közzétételétől számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton.
Az észrevételek és javaslatok megtételére nyitva álló határidő utolsó napja: 2021. augusztus 23.
Az észrevételeket és javaslatokat a jegyzo@magyarpolany.hu e-mail címre várjuk.
A pályázati felhívás itt megtekinthető.
Magyarpolány Község Önkormányzat a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet gondozó házi segítségnyújtásban munkakör betöltésére.
A pályázati felhívás itt megtekinthető.
KÖZLEMÉNY a 2021. évi óvodai beiratkozás rendjéről
Tisztelt Adózó!
Tájékoztatjuk, hogy 2021. január 1-jétől a gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) látja el.
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (Gjt.) 2020. december 31-ig hatályos rendelkezései alapján a belföldi gépjárművek adója esetében az adóhatósági feladatokat az önkormányzati adóhatóság látta el. A törvénymódosítás alapján az adóhatósági feladatokat a belföldi gépjárművek utáni gépjárműadóban 2021. január 1-jétől az állami adóhatóság (NAV) vette át.
A NAV minden érintettnek határozatot küld a fizetendő adóról, az aktuális fizetési határidőkről és az új gépjárműadó-bevételi számláról.
A 2021. január 1-jét megelőző időszakra eső gépjárműadó ügyekben (a 2020. december 31-ig keletkezett, változott, vagy megszűnt adókötelezettséggel kapcsolatos ügyintézéssel, ezen időszak adójának beszedésével, végrehajtásával, erre az időszakra vonatkozó ellenőrzés és szankciók megállapításával) az adóhatósági feladatokat továbbra is a Magyarpolányi Közös Önkormányzati Hivatal (önkormányzati adóhatóság) végzi.
Az önkormányzati adóhatóság továbbra is élhet a végrehajtás lehetőségével, vagy akár a gépjármű forgalomból való kivonására vonatkozó kezdeményezés lehetőségével, ha az adótartozás az egy évi adótételt meghaladja, feltéve, hogy a fizetési kötelezettség 2020. december 31-ig keletkezett. Az állami adóhatóság a 2021-től keletkező egy évi gépjármű-adótartozás esetén kezdeményezheti a gépjármű forgalomból való kivonását.
A 2020. december 31-ig fennálló gépjárműadó tartozásokat továbbra is az önkormányzati adóhatóság 11748038-15429829-08970000 számú számlájára kell megfizetni, erről február-március hónapban egyenlegértesítőt küldünk az érintettek részére.
Tisztelettel:
Magyarpolányi Közös Önkormányzati Hivatal
Tisztelt Partnerek!
Magyarpolány Község Önkormányzata megkezdte Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési tervének módosítását.
A módosítás az alábbi területeket érinti:
Magyarpolány Község Önkormányzata a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendelete alapján a Magyarpolány község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2015. (VII. 24.) önkormányzati rendeletének, ezzel Magyarpolány Község Településrendezési Tervének módosításáról ezúton tájékoztatja a partnereit, továbbá a közzététel napjával (2020. június 15.) lakossági fórumot indít.
A veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) bekezdései értelmében a helyi önkormányzat a partnerségi egyeztetés személyes megjelenést előíró szabályaitól eltérően a tájékoztatást, a véleménynyilvánítást és az egyeztetést elektronikus úton folytatja le. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A. § (3), (5) és (6) bekezdése szerinti előzetes és munkaközi tájékoztatás lakossági fóruma kizárólag elektronikus úton történik. Az észrevételeket és javaslatokat az előzetes tájékoztató és az elkészült tervezet önkormányzati honlapon történő közzétételétől számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton.
Az észrevételek és javaslatok megtételére nyitva álló határidő utolsó napja: 2020. június 30.
Az észrevételeket és javaslatokat a jegyzo@magyarpolany.hu e-mail címre várjuk.
Magyarpolány_rendelet_tervezet_HÉSZ_módosítás_2020_06
Magyarpolány_határozat_tervezet_TSZT_módosítás_2020_06tárgyalási-3-6-7- Zártkert
TSZ-M3 Településszerk-2020_06-compressed
A környezeti vizsgálat előzetes egyeztetésének dokumentációja innen letölthető.
Tisztelt Magyarpolányi Lakosok!
Egy sváb település polgármestereként azzal a kéréssel fordulok a lakossághoz, hogy aki egyetért a kezdeményezéssel – és eddig még nem tette meg – támogassa a székely autonómia törekvéseket aláírásával. Talán mi tudjuk legjobban – főleg az idősebb generáció – mit jelentett a II. világháború után, és az azt követő időszakban kisebbségben élni. Az alábbi linken lehet a támogató nyilatkozatot megtenni: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative.
A mi családunk már aláírta, még hat napunk van, most Önökön a sor!
Tisztelettel: Grőber József polgármester
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosokat, hogy a koronavírus járvány terjedésének lassítása érdekében 2020. április 20. napjától minden Magyarpolány község közigazgatási területén tartózkodó természetes személy köteles egészségügyi maszkot – ennek hiányában az annak rendeltetését, funkcióját betöltő textilt (orrot, arcot takaró sál, kendő) – viselni a kereskedelmi, vendéglátó üzlethelyiségbe, gyógyszertárba, posta épületbe, oktatási, nevelési, gyermekvédelmi, egészségügyi intézményekbe és a hivatalba történő belépéskor az ott tartózkodás idejére.
Az üzletek, intézmények, hivatalos helyiségek üzemeltetői, fenntartói az egészségügyi maszk viselésének hiányában kötelesek megtiltani a belépést, kiszolgálást, ügyfélfogadást.
Önkormányzatunk anyagi lehetőségeihez mérten a közösségi magatartási szabályok betartása érdekében a kötelezően előírt maszkokat az érintett üzletek közreműködésével igyekszik biztosítani, azonban erre csak korlátozott darabszámban van lehetősége, ezért kérjük, a bevásárláshoz, ügyintézéshez ne felejtsék el saját egészségügyi maszkjukat magukkal vinni. Aki Önkormányzatunktól még nem kapott szájmaszkot, kérjük, jelezze a +3688503820-as telefonszámon.
Köszönjük szépen a közreműködésüket, vigyázzunk egymásra!
Grőber József polgármester s.k.
Tisztelt Lakosság!
A Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendeletében 2020. március 28. napjától 2020. április 11. napjáig kijárási korlátozást rendel el, mely szerint a vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos! Kivétel: az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.
Az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9:00 és 12:00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag a 65. életévüket betöltött személy tartózkodhat, és köteles a másik embertől legalább 1,5 m távolságot tartani. Kérem ugyanakkor a 65. életévüket betöltött személyeket, hogy csak kivételesen szükséges esetben hagyják el otthonukat, a bevásárlást, gyógyszerkiváltást, stb. hozzátartozójuk vagy Önkormányzatunk segítségével próbálják megoldani. Amennyiben Önkormányzatunk segítségét szeretnék igénybe venni, kérem, hívjanak bennünket a 0688/503-820-as telefonszámon.
Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani, amit a tömegközlekedés során is alkalmazni kell.
A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a katonai rendészet és a rendvédelmi feladatokat ellátó bármely szerv bevonásával.
Aki a fenti rendelkezéseket nem tartja be, az szabálysértést követ el, mely esetén a pénzbírság összege 5.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig terjed.
Tisztelettel kérem a fenti rendelkezések betartását! Vigyázzunk egymásra!
Tisztelettel:
Dobosi Gergely s.k.
jegyző
A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet itt elolvasható.
TISZTELT VENDÉGLÁTÓK, KERESKEDŐK!
A Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelete alapján 2020. március 28. napjától 2020. április 11. napjáig kijárási korlátozást rendel el, mely szerint a VENDÉGLÁTÓ ÜZLETBEN – az ott foglalkoztatottak kivételével – TARTÓZKODNI TILOS! Kivétel: az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.
Az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9:00 és 12:00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag a 65. életévüket betöltött személy tartózkodhat, és köteles a másik embertől legalább 1,5 m távolságot tartani.
Fenti előírások érvényesítése az üzemeltető felelőssége!
A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a katonai rendészet és a rendvédelmi feladatokat ellátó bármely szerv bevonásával.
Aki a fenti rendelkezéseken nem tartja be, az szabálysértést követ el, mely esetén a pénzbírság összege 5.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig terjed.
Kérem a fenti rendelkezések érvényesítését és betartását!
Dobosi Gergely jegyző
Az önkéntes karantént jelző tájékoztató felhívás innen letölthető.
A közeljövőben a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet területén a 34/2020. (III.5.) Kormányrendelet értelmében a fogvatartottak átmeneti elhelyezését biztosító lakókonténerek telepítésére, vagyis férőhely-bővítésre kerül sor, melynek kapcsán több mint 100 új munkahely létesül Veszprémben.
A személyi állomány toborzását megkezdték, a Toborzó irodában várják azokat a 18. évüket betöltött jelentkezőket, akik fegyveres biztonsági őrként, rendvédelmi alkalmazottként, vagy hivatásos állományban szeretnének a csapatukba tartozni.
Az érdeklődők számára személyes, telefonos, illetve e-mail elérhetőséget is biztosítanak, a jelentkezők időbeosztásához, jelenlegi munkájához vagy elfoglaltságához rugalmasan alkalmazkodnak és készségesen adnak felvilágosítást több helyszínen.
Az adatfelvételi lap innen letölthető.
Tisztelt Lakosság!
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2020. március 16-án tartott rendkívüli ülésén a koronavírus járvány elterjedésének megelőzése érdekében az alábbi döntéseket hozta:
Segítséget nyújtunk a Magyarpolányban élő lakosoknak, akiknek a településen nem él hozzátartozójuk vagy mindennapi életvitelükben segítségre nem számíthatnak. Ennek keretében:
Az általános iskolások és óvodások étkeztetését a továbbiakban is biztosítjuk, amennyiben ezt a szülők igénylik. Az igényfelmérést az intézményvezetők megkezdték, az ételt a szolgáltató szállítja házhoz, a megfelelő higiénia biztosítása érdekében egyszer használatos éthordóban. Az étkeztetést legalább egy hetes időtartamra lehet megrendelni. Az éthordók árát az Önkormányzat kifizeti, hogy az az igénybevevőket többletköltséggel ne terhelje.
Március 16-ától határozatlan ideig zárva tart a látogatók előtt a Művelődési Ház, a könyvtár és a Tájház bemutató terme.
Március 16-ától az óvoda és mini bölcsőde bezár. Az intézmény hétfőn és kedden még ügyeletet tart és fogadják azokat a gyerekeket, akiknek a rendkívüli helyzetben még nem sikerül megoldani az elhelyezését. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iskola és óvoda bezárásának célja a közösségi érintkezés elkerülése, ezért kérjük, hogy a gyerekek ne csoportokban töltsék a napot, kerüljék a zsúfolt tereket.
Március 16-ától szünetel a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban. A személyes ügyfélkapcsolat kizárólag az ügyintézővel előre egyeztetett, halaszthatatlan ügyben – mérlegelést követően – lehetséges. Telefonon, elektronikus és postai úton a továbbiakban is biztosítjuk a folyamatos ügyfélfogadást és ügyintézést.
Közvetlen elérhetőségek:
Polgármester: 0620/281-9998, polgarmester@magyarpolany.hu
Jegyző: 0620/330-5936, jegyzo@magyarpolany.hu
Adóügyek: 0620/371-1904, ado@magyarpolany.hu
Igazgatási, szociális és anyakönyvi ügyek: 0620/243-2936, igazgatas@magyarpolany.hu
Pénzügyek: 0620/240-9457 vagy 0620/352-9575, penzugy@magyarpolany.hu vagy penzugy2@magyarpolany.hu
Szociális ellátás: 0620/209-7993
Központ: 0688/503-820, hivatal@magyarpolany.hu
Kérjük a külföldön dolgozó magyarpolányi lakosokat, hogy hazatérésük után tartsák be az önkéntes karanténra vonatkozó előírásokat!
Kérjük a magyarpolányi üzlethelyiségek üzemeltetőit, hogy fertőzés elkerülése érdekében üzleteikbe egyszerre csak egy vásárlót, vendéget engedjenek be. A Kormány döntése értelmében az éttermek csak 15 óráig tarthatnak nyitva. A magyarpolányi élelmiszerboltok – ettől eltérő rendelkezésig – 16 óráig tartanak nyitva.
A Képviselő-testület döntése értelmében az idei évi Magyarpolányi Passió elmarad, illetve elhalasztjuk az első félévre tervezett önkormányzati rendezvényeket.
Kérjük, a vírus terjedésének megelőzése érdekében, a rendkívüli helyzetben segítsük idős embertársainkat, szüleinket, nagyszüleinket, a szomszédokat a bevásárlásban, mindennapi gyógyszereik beszerzésében. A 65 év felettieket kérjük, csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, kerüljék a közösségi érintkezést. Kérek mindenkit, hogy fokozott figyelemmel óvja önmaga és embertársai egészségét!
Magyarpolány, 2020. március 16.
Tisztelettel:
Grőber József s.k.
polgármester
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2019.10.13-i ülésén megállapította a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek valamint nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának eredményét Magyarpolány községben.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2019.10.03-i ülésén kifogás elbírálásáról döntött.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv itt olvasható.
Dobosi Gergely jegyző
Az NEMZ-KUL-19-1131 azonosító számú pályázat keretében a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatást nyert el az nemzetiségi önkormányzat 2019. évi kulturális tevékenységeinek megvalósítására. A projekt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.
A „Sváb hagyományok ápolása Magyarpolányban” című projekt során megvalósított kétnapos, a kulturális és hitéleti hagyományok ápolását célzó program alatt a Nemzetiségi Nap, és a Tanz- und Tracht-Tag rendezvény került megtartásra.
A Német Nemzetiségi Nap német nyelvű szentmisével indult, majd zenés levonulással folytatódott, míg a másnapi Tanz-und Tracht-Tag rendezvényen a résztvevők népviseleti ruhában, együtt ünnepelték az őseik emlékét.
A kulturális programokat színesítette a helyi német nemzetiségi óvoda és iskola tanulóinak, valamint a helyi sváb dalkör és a sváb hagyományőrző tánckar előadása.
A programok által az érdeklődők bepillantást kaptak a magyarpolányi hitéleti és nemzetiségi hagyományok megélésébe.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2019.09.18-i ülésén döntött az önkormányzati választások szavazólapjai adattartalmának jóváhagyásáról.
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv itt olvasható.
Dobosi Gergely jegyző
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 9-i ülésén döntött a polgármesterjelöltek, az egyéni listás képviselő-jelöltek valamint a német nemzetiségi képviselő-jelöltek nyilvántartásba vételéről. Az ülésen a Bizottság kisorsolta továbbá a szavazólapokon a jelöltek sorrendjét, amely a következő:
Egyéni listás képviselő-jelöltek sorrendje a szavazólapon:
Polgármesterjelöltek sorrendje a szavazólapon:
Német nemzetiségi képviselő-jelöltek sorrendje a szavazólapon:
A Magyarpolányi Helyi Választási Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv itt olvasható.
Dobosi Gergely jegyző
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 307/E. §-a alapján az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelölt, valamint a polgármesterjelölt állításához szükséges ajánlások számát a helyi választási iroda vezetője, a főpolgármester-jelölt, valamint a megyei lista állításához szükséges ajánlások számát a területi választási iroda vezetője állapítja meg szavazást megelőző hatvanhatodik napon. A szükséges ajánlások számának megállapításakor a választópolgárok számát a központi névjegyzéknek a szavazást megelőző hatvanhetedik napi adatai alapján kell megállapítani. A szükséges ajánlások számát egész számra felfelé kerekítve kell megállapítani.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (továbbiakban: Övtv.) 9. § (1) és (3) bekezdései szerint egyéni listás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt az, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1 %-a jelöltnek ajánlott. Polgármesterjelölt az, akit a 10 000 vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak legalább 3%-a jelöltnek ajánlott.
Magyarpolány község választópolgárainak száma a szavazást megelőző hatvanhetedik napon 1129 fő volt, így a rendelkezésemre álló adatok alapján a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. évi választásán Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületébe az egyéni listás jelölt állításhoz szükséges ajánlások számát 12 főben, polgármesterjelölt állításhoz szükséges ajánlások számát 34 főben határozom meg.
Dobosi Gergely
jegyző
Az ajánlások számának megállapításáról hozott határozat itt olvasható.
A támogatás célja:
Magyarpolány Község Önkormányzata ösztönözni kívánja a község lakói körében a diplomás pályakezdőket, szakképzettséggel rendelkező fiatalokat annak érdekében, hogy tanulmányaik befejezését követően a községben helyezkedjenek el, ezzel is segítsék a hiányzó szakemberek pótlását. Jelen pályázati kiírás meghatározza azoknak a körét, akik az ösztöndíjat igénybe vehetik.
A támogatási formája:
A „Dolgozz Magyarpolányban!” elnevezésű ösztöndíjpályázat több ütemben, 2019. augusztus 1. – 2021. május 31. időszak között az EFOP-1.5.2-16-2017-00007 azonosítószámú „Humán szolgáltatások fejlesztése Ajka térségében” című pályázat keretében rendelkezésre álló források terhére kerül kiosztásra.
Az ösztöndíj a tanulmányok befejezéséig pályázható meg.
Az ösztöndíj évente a szorgalmi időszakra, illetve a tanfolyam időtartamára folyósítható és évente maximum 10 fő részére állapítható meg.
Az igényelhető támogatás mértéke: 30.000 Ft/hó
Pályázatot nyújthat be, aki:
A részletes pályázati kiírás itt olvasható.
A kapcsolódó önkormányzati rendelet itt olvasható.
A pályázati adatlap innen letölthető.
Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a foglalkoztatáshoz kötődő lakhatási támogatásra
A támogatás célja:
Magyarpolány község lakosságmegtartó erejének növelése, a településen a folyamatos szakemberellátás biztosítása, valamint a hiányzó szakemberek foglalkoztatásának elősegítése a Magyarpolány községben élő szakemberek lakhatáshoz kapcsolódó kiadásainak támogatásával.
A támogatás formája:
A foglalkoztatáshoz kötődő lakhatási támogatás (a továbbiakban: lakhatási támogatás) folyósítása pályázat alapján történik. A pályázat 2019. augusztus 1-jétől 2021. május 31-ig terjedő időszakban, több ütemben az „EFOP-1.5.2-16-2017-00007 azonosítószámú Humán szolgáltatások fejlesztése Ajka térségében” című pályázat keretében rendelkezésre álló források terhére kerül kiírásra és kiosztásra.
A lakhatási támogatás a pályázó által lakott lakás fenntartásához kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott pénzbeli támogatás, amely elsősorban a villanyáram, víz- és gázfogyasztás, közös költség, szemétszállítási-, bérleti vagy albérleti díj, valamint lakáscélú hitel kifizetéséhez, a tüzelőanyag megvásárlásához használható fel.
A lakhatási támogatást az Önkormányzat egy évre állapítja meg, és a szerződéskötés napjától folyósítja, legfeljebb 2021. május 31-ig. A támogatás támogatási időszakonként (évente), legfeljebb 20 fő pályázó részére állapítható meg.
Az igényelhető támogatás mértéke:
30.000 Ft/hó
Pályázatot nyújthatnak be:
azok a magyar állampolgárok, akik Magyarpolány községben lakcímmel rendelkeznek, életvitelszerűen Magyarpolányban élnek és
A részletes pályázati kiírás itt olvasható.
A kapcsoló önkormányzati rendelet itt olvasható.
A pályázati adatlap és a munkáltatói ajánlás innen letölthető.
Magyarpolány Község Önkormányzata a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban meghirdetett TOP-1.2.1 – Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés pályázati konstrukcióra nyújtott be sikeres pályázatot.
A Kedvezményezett neve: Magyarpolány Község Önkormányzata
Konzorciumi Partnere: Habitus Mentálhigiénés Alapítvány
A projekt címe: Komplex turisztikai termékcsomag kialakítása Magyarpolányban
A projekt kódszáma: TOP-1.2.1-15-VE1-2016-00006
A szerződött támogatás összege: 362 000 000 Ft
A támogatás mértékes: 100 %
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.10.31.
A projekt tartalmának bemutatása:
A támogatott projekt keretében három központ kialakítása jön létre:
Zöld Élet Bemutató Központ:
A létrejövő bemutató központ otthont ad a fenntarthatóságnak, a tradíciók és az innovációk ötvözésével, ami ebben a központban valósággá, kézzel foghatóvá válik a látogató számára. Az itt létrejövő kültéri és beltéri modell kertek különlegességét a fűszerek, gyógynövények, zöldségek és gyümölcsök termelési megoldásainak és lehetőségeinek bemutatása adja, melyet nem csak megtekinteni lehet, de kipróbálni, és a tudást elsajátítani is. A házban a látogatók kényelmét a helyben megtermelt és előállított termékek széles palettájából összeállított ajándékbolt szolgálja majd.
Szakrális Történelmi Emlékhely és Látogatóközpont:
Az épület funkciója 3 egységből áll:
Első terem: A Jézus életét bemutató kiállítás helyszíne, ahol a golgotáig/passióig vezető életút főbb elemei kerülnek bemutatásra. Jézus ábrázolások, értelmezések, vallásos tematikájú anyagok a különböző történelmi és művészeti korszakokból, nemzetközi kitekintéssel.
Köztes termek: Passió múzeum termei: a stációk jelentésének kifejtése, filmek, zenék, értelmezések, versek, művészeti feldolgozások a nagyvilág jelenlegi és múltbéli passiójátékairól, a római korig visszanyúlóan. Unikális kínálati elemként a program beépülő részévé válik az 1993 óta minden évben pünkösdkor Magyarpolányban megrendezett Passió, mely a Veszprém Megyei Értéktár része, és 2001 óta az Europassió szövetség tagja.
Utolsó terem: Kálvária múzeum: a világ jelenlegi Kálvária építményeinek bemutatása. Hazai, nemzetközi kitekintés, művészettörténeti és építészettörténeti visszatekintés a múlt kálváriáira. A helyi kálvária építésének története.
A méltán híres magyarpolányi kálvária és barokk templom közvetlen szomszédságában megépülő Szakrális Történelmi Emlékhely és Látogatóközpontban a látogató távolabbi utazások nélkül is megismerheti a nagyvilág jelenlegi és múltbeli passió játékait, elmélyülhet a kiállítások tartalmában és feltöltődhet a környezet szakrális kisugárzásával.
Lélekzug Tréning Központ:
A Lélekzug Központ fogja össze a három kínálati elemet, kerek egésszé téve a turisztikai attrakciót.
A Magyarpolányba szervezett csoportoknak, egyéni, vagy családos látogatóknak nem egy hagyományos „kiránduló élményben” lesz részük, hanem a szakralitás ősi erejével, a természet megújulási képességével, valamint a lelki úton történő problémafeldolgozás felemelő élményével találkozhatnak itt, és megújult erőforrásokkal, működő megoldási stratégiákkal térhetnek haza, hogy boldogabban, eredményesebben folytathassák életüket.
A Habitus Mentálhigiénés Alapítvány prevenció hangsúlyú, mentális egészségturizmust kialakító mintaprogramja, a családok egészségmagatartásának rövid-, és hosszú távú javítását célozza egy olyan korban, amikor a depresszió előfordulása megelőzi a szív-érrendszeri, és rosszindulatú betegségeket is!
A Lélekzug dinamikus, folyamatosan változó programok, testi és lelki gyakorlatok helyszínévé válik, ahol a gyermekektől, anyukákon, apukákon és a menedzsereken át a nyugdíjasokig mindenki talál számára hasznos programot, legyen szó akár egy, vagy többnapos turnusról.
Programjainkban olyan előadásokkal, műhelyekkel, tréningekkel, és táborokkal várjuk Magyarpolányba a magukért, és családjukért aktívan tenni vágyókat, mely programokban a pihenés mellett önismereti, és életvezetési tudással is felvérteződnek!
A helyi építészeti örökség jegyeit magán viselő épület, és az azt körülvevő tündérkert relaxációs, és meditációs zugainak, belső, és külső tereinek interaktivitása, és a megújuló energiák használata tökéletes összhangot fog képezni a környezettel.
Mindezt úgy, hogy közben a település már meglévő, és a jövőben létrejövő turisztikai szolgáltatói is a rendszer aktív részeseivé válnak pl.: szállást, az étkezést a helyi falusi turizmus szállásadói, vendéglátói adják.
E komplex csomag megfelel a 21. századi turista igényeinek, hiszen a gazdag, és sokszínű élménykínálat bőven átlépi azt az ingerküszöböt, amiért ma egy turista útra kel.
A pályázati dokumentáció itt megtekinthető.
A támogatási szerződés itt megtekinthető.
Ezúton értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarpolány Község Önkormányzata megkezdte a településkép védelméről szóló 8/2017. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének módosítását. Önkormányzatunk egyúttal megindította a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.) 43/A. § szerinti egyeztetést.
A Képviselő-testület a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendeletének 5. § alapján a településképi rendelet módosítása esetén a partnerek tájékoztatása – a Korm. rendelet szerinti előzetes és munkaközi tájékoztató keretében –
A fenti jogszabályi rendelkezések értelmében közzéteszem a településkép védelméről szóló 8/2017. (XII. 30.) önkormányzati rendelet módosításának tervezetét.
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 8/2017. (XII. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról 2019. július 18-án 10.00 órai kezdettel lakossági fórumot tart a 8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6. szám alatti önkormányzati hivatali épület tanácstermében.
Felhívom a figyelmet, hogy a lakossági fórum témája kizárólag a településképi rendelet módosítása, így nem tudjuk figyelembe venni azokat a véleményeket, észrevételeket, javaslatokat, amelyek nem az adott egyeztetési eljárás tárgyával kapcsolatosak.
A partnerek a lakossági fórumon szóban észrevételt tehetnek, amelyet jegyzőkönyvbe kell foglalni. A lakossági fórumot követő 8 napon belül, valamint lakossági fórum hiányában a hirdetmény közzétételét számított 8 napon belül a partnerek írásos észrevételeket tehetnek az alábbi módokon:
Tisztelettel várjuk a közreműködni kívánók véleményét és részvételét!
Grőber József polgármester
a településkép védelméről szóló rendelet módosítása Magyarpolány
A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!
Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.
Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladatainak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkormányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs feltétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető.
A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügyintézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is. Adóigazolás kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjármű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függetlenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.
Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szervezetek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevallással kapcsolatos kötelezettségüket, és lekérhetik helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rendszer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásokban meglévő személyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapokon.
Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgynevezett e-Papír szolgáltatás (epapir.gov.hu) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton. A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megtekinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.
Az Önkormányzati Hivatali Portál az https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon és településünk weboldalán is elérhető.
Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál.
Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.
Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.
Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.
Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.
Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.
A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényelmesen teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.
Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, melyet településünk weboldalán is megtalálnak.
KÖZLEMÉNY
A 2019. évi óvodai beiratkozás rendjéről
A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (1) bekezdése alapján az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról az alábbi közleményt tesszük közzé:
A Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdése értelmében a 2019/2020. nevelési évre az óvodai beiratkozás időpontját a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Óvoda és Mini bölcsődében 2019. április 29-30. napjaira tűzte ki. Az intézmény felvételi körzete Magyarpolány és Ajka települések közigazgatási területe.
A gyermekek beíratását a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Óvoda és Mini bölcsődében (8449 Magyarpolány, Dózsa utca 10.) a fenti napokon 08.00-16.00 óra között lehet megtenni. Az intézmény az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételét is biztosítja. Az intézmény az alapító okirata szerint nemzetiségi nevelést folytat.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdésének végrehajtása érdekében az óvoda vezetője először azoknak a harmadik életévüket betöltött, vagy annál idősebb gyermekek felvételéről gondoskodik, akik az intézmény működési körzetében laknak. Azon gyermekek, akik a felvételtől számított fél éven belül betöltik a harmadik életévüket, szintén felvehetőek oly módon, hogy óvodába akkor léphetnek, amikor a harmadik életévüket betöltötték. Ez alól kivételt képez az a helyzet, ha a harmadik életévet betöltött vagy annál idősebb gyermekek felvétele után elegendő férőhely marad. Az igények teljesítése ez esetben a beíratás sorrendjében történik.
Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 2019. augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti.
Az Nkt. 8. § (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
A jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
Óvodai beiratkozáskor szükséges iratok:
Az óvoda vezetője
közli a szülővel.
Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja: 2019. május 30.
A felvételi kérelem elutasítása esetén hozott határozat ellen a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül a szülő a jegyzőnek címzett, de az óvoda vezetőjének átadott felülbírálati kérelmet nyújthat be. Az óvodavezető döntése tekintetében a Nkt. 37. § (1-3), és a 38. § alapján a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.
Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat
Magyarpolány Község Önkormányzata a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban meghirdetett TOP-1.2.1 – Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés pályázati konstrukcióra nyújtott be sikeres pályázatot.
A Kedvezményezett neve: Magyarpolány Község Önkormányzata
Konzorciumi Partnere: Habitus Mentálhigiénés Alapítvány
A projekt címe: Komplex turisztikai termékcsomag kialakítása Magyarpolányban
A projekt kódszáma: TOP-1.2.1-15-VE1-2016-00006
A szerződött támogatás összege: 362 000 000 Ft
A támogatás mértékes: 100 %
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.10.31.
A projekt tartalmának bemutatása:
A támogatott projekt keretében három központ kialakítása jön létre:
Zöld Élet Bemutató Központ:
A létrejövő bemutató központ otthont ad a fenntarthatóságnak, a tradíciók és az innovációk ötvözésével, ami ebben a központban valósággá, kézzel foghatóvá válik a látogató számára. Az itt létrejövő kültéri és beltéri modell kertek különlegességét a fűszerek, gyógynövények, zöldségek és gyümölcsök termelési megoldásainak és lehetőségeinek bemutatása adja, melyet nem csak megtekinteni lehet, de kipróbálni, és a tudást elsajátítani is. A házban a látogatók kényelmét a helyben megtermelt és előállított termékek széles palettájából összeállított ajándékbolt szolgálja majd.
Szakrális Történelmi Emlékhely és Látogatóközpont:
Az épület funkciója 3 egységből áll:
Első terem: A Jézus életét bemutató kiállítás helyszíne, ahol a golgotáig/passióig vezető életút főbb elemei kerülnek bemutatásra. Jézus ábrázolások, értelmezések, vallásos tematikájú anyagok a különböző történelmi és művészeti korszakokból, nemzetközi kitekintéssel.
Köztes termek: Passió múzeum termei: a stációk jelentésének kifejtése, filmek, zenék, értelmezések, versek, művészeti feldolgozások a nagyvilág jelenlegi és múltbéli passiójátékairól, a római korig visszanyúlóan. Unikális kínálati elemként a program beépülő részévé válik az 1993 óta minden évben pünkösdkor Magyarpolányban megrendezett Passió, mely a Veszprém Megyei Értéktár része, és 2001 óta az Europassió szövetség tagja.
Utolsó terem: Kálvária múzeum: a világ jelenlegi Kálvária építményeinek bemutatása. Hazai, nemzetközi kitekintés, művészettörténeti és építészettörténeti visszatekintés a múlt kálváriáira. A helyi kálvária építésének története.
A méltán híres magyarpolányi kálvária és barokk templom közvetlen szomszédságában megépülő Szakrális Történelmi Emlékhely és Látogatóközpontban a látogató távolabbi utazások nélkül is megismerheti a nagyvilág jelenlegi és múltbeli passió játékait, elmélyülhet a kiállítások tartalmában és feltöltődhet a környezet szakrális kisugárzásával.
Lélekzug Tréning Központ:
A Lélekzug Központ fogja össze a három kínálati elemet, kerek egésszé téve a turisztikai attrakciót.
A Magyarpolányba szervezett csoportoknak, egyéni, vagy családos látogatóknak nem egy hagyományos „kiránduló élményben” lesz részük, hanem a szakralitás ősi erejével, a természet megújulási képességével, valamint a lelki úton történő problémafeldolgozás felemelő élményével találkozhatnak itt, és megújult erőforrásokkal, működő megoldási stratégiákkal térhetnek haza, hogy boldogabban, eredményesebben folytathassák életüket.
A Habitus Mentálhigiénés Alapítvány prevenció hangsúlyú, mentális egészségturizmust kialakító mintaprogramja, a családok egészségmagatartásának rövid-, és hosszú távú javítását célozza egy olyan korban, amikor a depresszió előfordulása megelőzi a szív-érrendszeri, és rosszindulatú betegségeket is!
A Lélekzug dinamikus, folyamatosan változó programok, testi és lelki gyakorlatok helyszínévé válik, ahol a gyermekektől, anyukákon, apukákon és a menedzsereken át a nyugdíjasokig mindenki talál számára hasznos programot, legyen szó akár egy, vagy többnapos turnusról.
Programjainkban olyan előadásokkal, műhelyekkel, tréningekkel, és táborokkal várjuk Magyarpolányba a magukért, és családjukért aktívan tenni vágyókat, mely programokban a pihenés mellett önismereti, és életvezetési tudással is felvérteződnek!
A helyi építészeti örökség jegyeit magán viselő épület, és az azt körülvevő tündérkert relaxációs, és meditációs zugainak, belső, és külső tereinek interaktivitása, és a megújuló energiák használata tökéletes összhangot fog képezni a környezettel.
Mindezt úgy, hogy közben a település már meglévő, és a jövőben létrejövő turisztikai szolgáltatói is a rendszer aktív részeseivé válnak pl.: szállást, az étkezést a helyi falusi turizmus szállásadói, vendéglátói adják.
E komplex csomag megfelel a 21. századi turista igényeinek, hiszen a gazdag, és sokszínű élménykínálat bőven átlépi azt az ingerküszöböt, amiért ma egy turista útra kel.
A pályázati dokumentáció itt megtekinthető.
A támogatási szerződés itt megtekinthető.
Hirdetmény általános iskolai beíratásról
Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a következő hetekben utcafórumokat tart annak érdekében, hogy az egyes utcák lakókörnyezetének problémáit részletesen megismerhesse, azokra az ott élőkkel közösen megoldási javaslatokat találhasson.
Az utcafórumok időpontjai az érintett utcák bontásában a következők:
A fórumok 17.00 órakor kezdődnek a Művelődési Ház nagytermében.
Szeretettel várjuk Önöket, és kérjük, építő javaslataikkal segítsék munkánkat a település fejlesztésében!
Magyarpolány, 2019. március 5.
Tisztelettel: Grőber József
polgármester
Tisztelt Lakosság!
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 306. § (2) bekezdése értelmében a helyi választási iroda vezetője az általános választás évében február 15-ig határozatban állapítja meg a képviselő-testület megválasztandó tagjainak számát.
Dobosi Gergely jegyző
Tisztelt Lakosság!
A Magyar Közlöny 2018. december 20-i, 207. számában megjelent az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXXI. törvény, amely módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt.
Eszerint mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő vagy üzemeltető, aki az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2020. december 31-ig kérelmezi.
Dobosi Gergely jegyző
Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. december 17-én 17.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Művelődési Házban (8449 Magyarpolány, Táncsics utca 7.).
Tisztelettel:
Grőber József
polgármester
Tisztelt Lakosság!
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete elindította a hatályos településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát az alábbi részterületen:
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben, illetve Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendeletében rögzített szabályok szerint a tervezett módosításokat lakossági fórumon is be kell mutatni.
A jogszabályi rendelkezések értelmében Magyarpolány Község Önkormányzata 2018. december 10-én 10.00 órai kezdettel lakossági fórumot tart a 8449 Magyarpolány, Dózsa utca 6. szám alatti Önkormányzati Hivatal tárgyalótermében, amelyre a lakosságot ezúton tisztelettel meghívom.
A véleményezési szakaszra összeállított dokumentáció megtekinthető Magyarpolány Község Önkormányzatának hivatali helyiségében (8449 Magyarpolány, Dózsa u. 6.) munkaidőben. Kérem, személyes egyeztetés esetén előzetesen telefonon érdeklődni szíveskedjenek!
Magyarpolány, 2018. november 30.
Grőber József s.k.
polgármester
Az Országgyűlés 2017. évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018. január 1. lépett hatályba. A módosítás értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő, aki 2018. január 1-jét megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2020. december 31-ig kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak.
Milyen engedélyt ad ki a jegyző?
A kutak megépítéséhez, átalakításához, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez vízjogi engedély szükséges. Abban az esetben, ha a vízkivételt biztosító kút vízjogi engedély nélkül került megépítésre, vagy attól eltérően került megvalósításra, fennmaradási engedélyt kell kérni. Tekintettel arra, hogy a Vgtv. nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító kutak között, így ezek utólagos engedélyezésének hatásköre megoszlik a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörrel rendelkező jegyző, illetve a vízügyi és vízvédelmi hatáskörrel rendelkező fővárosi, és a kijelölt megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok (a továbbiakban: katasztrófavédelmi igazgatóság) között. A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján a jegyző engedélye szükséges
a) olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:
aa) a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül, és 500 m3/év vízigénybevétellel kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,
ab) épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon van, és magánszemélyek részéről a házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja, és
ac) nem gazdasági célú vízigény;
b) az ab) pontban szereplő házi ivóvízigény kielégítését szolgáló kúthoz tartozó, víztisztítási feladatokat ellátó vízilétesítmény létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez.
Röviden összefoglalva a fenti feltételeke: a kút nem érint karszt- vagy rétegvizet, 500 m3/év vízigénybevétel alatti, a kút épülettel rendelkező ingatlanon van, magánszemély a kérelmező, a kút házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja; a kút nem gazdasági célú vízigényt szolgál, akkor a fennmaradási engedélyezés a jegyző hatáskörébe tartozik.
Amennyiben az előző feltételek közül bármelyik nem teljesül, akkor nem a jegyző, hanem a katasztrófavédelmi igazgatóság hatáskörébe tartozik a kút fennmaradási engedélyezési eljárása!
A jogszabály meghatározza-e a gazdasági célú vízigény fogalmát?
Gazdasági célú vízigénynek minősül minden, a háztartási igénytől eltérő, azt meghaladó vízigény. A gazdasági célú vízigénybe beletartozhat a locsolás, vagy az állatitatás is, amennyiben ezzel az engedélyes nem a saját háztartási igényeit elégíti ki, azaz a víz használatával gazdasági haszonnal járó tevékenységet végez.
Vízjogi fennmaradási engedélyezés menete:
A fennmaradási engedélyezési eljárás iránti kérelem benyújtása előtt tervdokumentációt kell készíttetni a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról szóló 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) szerint. Fontos, hogy a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről szóló 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet (a továbbiakban: KvVM rendelet) szerint tervdokumentációt csak olyan tervező készítheti, aki a Magyar Mérnöki Kamara erre följogosító szakterületi tervezői jogosultságával rendelkezik. A fennmaradási engedélyezési eljárás iránti kérelemnek tartalmazni kell a BM rendelet által előírt adatokat.
Az eljárás mentes az igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól:
– a vízkivételt biztosító vízilétesítmények engedélyezési eljárása 2018. december 31-ig.
A kérelemhez csatolni kell a tervdokumentációt és a tervező mérnöki jogosultságát igazoló igazolásokat a BM rendelet szerint.
A fennmaradási engedélyezési eljárás során szakértőként be kell vonni az illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóságot annak megállapítására, hogy a kút nem veszélyeztet karszt- vagy rétegvíz készletet.
Csak a szakhatósági hozzájárulás, valamint a szakértői vélemény esetén adhat ki a jegyző fennmaradási engedélyt!
Milyen kútra kell fennmaradási engedélyt kérni?
Fontos, hogy a fennmaradási engedélyezési eljárást a jogalkotó kiterjeszti mind az ásott, mind a fúrt kutakra. Vagyis minden olyan kútra vonatkozóan fennmaradási engedélyt kell kérni, amelyet engedély nélkül létesítettek.
A locsolási céllal létesült kutak fennmaradási engedélyeztetése esetében is szükséges-e a szakhatóság bevonása?
Csak akkor kell a szakhatóságot bevonni, ha a kút ivóvíz igény kielégítésére szolgál. Vagyis amennyiben van vezetékes ivóvíz az ingatlanon és a kút pl.: csak locsolásra, vagy állatitatásra szolgál és ez nem gazdasági célból használják, akkor nem kell a Népegészségügyi Főosztályt szakhatóságként bevonni. A szakhatóság az eljárása során a kérelmezőt akkreditált laboratórium vízmintavételre kötelezi és megfelelő vízminőség esetén adja meg a szakhatósági hozzájárulását.
A vízgazdálkodási bírság
A Vgtv. 2018. december 31-ig mentesíti a vízgazdálkodási bírság kiszabása alól azokat a létesítőket, akik a Vgtv. módosítása előtt létesítettek kutat. Azonban aki 2020. december 31-ig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül fúrt kútra, annak 2021. január 1-től vízgazdálkodási bírságot kell fizetni. A bírság az engedély nélkül létrehozott építmény értékének 80%-áig, engedély nélküli vízimunka vagy vízhasználat esetén 1 000 000 forintig terjedhet. A természetes személyre kiszabott bírság összege nem haladhatja meg a 300 000 forintot. A fentiekből is látható, hogy a jogalkotó a kutak engedélyeztetési eljárását tette díjmentessé.
A kérelem benyújtásához formanyomtatványt készítettünk, ami honlapunkról letölthető illetve a Hivatalban átvehető.
Az eljárás 5.000 forint illetékköteles, amelyet a kérelmen illetékbélyeggel kell leróni.
Dobosi Gergely
jegyző
Tisztelt Lakosság!
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete elindította a hatályos településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát az alábbi részterületeken:
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben, illetve Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 7/2017. (XI. 29.) önkormányzati rendeletében rögzített szabályok szerint a tervezett módosításokat lakossági fórumon is be kell mutatni.
A jogszabályi rendelkezések értelmében Magyarpolány Község Önkormányzata 2018. október 18-án 16.00 órai kezdettel lakossági fórumot tart a 8449 Magyarpolány, Táncsics utca 7. szám alatti Művelődési Ház nagytermében, amelyre a lakosságot ezúton tisztelettel meghívom.
A véleményezési szakaszra összeállított dokumentáció az alábbiakban olvasható:
Tárgyalás-szöveges-anyaga-2018-10
Településszerkezeti leírás módosítása
HÉSZ módosítás tervezet_2018-10_tárgyaláshoz
Magyarpolány, 2018. október 9.
Grőber József
polgármester
A Magyarpolányi Rozmaring Nyugdíjas Klub 2018.május 22-én, kedden, 6:30 órai indulással kirándulást szervez az Őrségen keresztül Szlovéniába. Korlátozott számban tudunk érdeklődőket fogadni.
Program: Őriszentpéter, Velemér kat.templomok megnézése, Dobronakon az orchidea kertben kb. 1 órás program, majd Lendva városnézés (vár, Makovetz tér stb.)
Ár.: belépők, útiköltség, vacsora – 4200Ft+kb. 10Euró/fő.
Jelentkezés: Györkös Károlyné, Tel.: 06-20/249-7993
TISZTELT SZŐLŐSGAZDÁK!
A Magyarpolányi Rozmaring Nyugdíjasklub borminősítést szervez a Művelődési Házban 2018. április 6-án 18 órától.
A borminősítésen bármely szőlősgazda részt vehet, a bormintákat 17 órától lehet sorszámozásra leadni.
Sommelier: Zabó Péter
Az érdeklődőket szeretettel várjuk!
Közlemény a 2018. évi óvodai beiratkozás rendjéről
Közlemény körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról
Magyarpolány Község Önkormányzata főépítész bevonásával, az érintett hatóságok és a helyi lakosság véleményének kikérésével elkészítette és elfogadta Magyarpolány község Településképi Arculati Kézikönyvét és megalkotta a településkép védelméről szóló 8/2017. (XII. 30.) önkormányzati rendeletét.
A Településképi Arculati Kézikönyvet itt, a településkép védelméről szóló 8/2017. (XII. 30.) önkormányzati rendeletet itt olvashatja el.
A Veszprém Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat kedves invitálást közvetített a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Dalkörhöz azzal a céllal, hogy a csoport új külföldi kapcsolatokat építsen, és bemutassa a vendéglátóknak, hogyan őrizzük mi, a hazai sváb hagyományokat. Az ausztriai Dachstein Turisztikai Régióban szerették volna magyarországi németekkel felvenni a kapcsolatot, így felajánlottak egy kedvezményes utazást magyarországi nemzetiségi szervezet számára.
Az utazáshoz a Magyarpolányi Önkormányzat felajánlotta a falubuszt a szeptember 28-án induló 19 fő számára. A dalkör a dachsteini Sporthotelben töltött 3 éjszakát. A csoport részben itt, részben a szemközti Muzsika Ház egyik esti programjában énekelt sváb és magyar dalcsokrokat.
A résztvevők a három nap alatt eljutottak Hallstadtba, a Wolfgang-seehez és Badischlbe is. Az utazás költségeit közvetlenül a Német Nemzetiségi Egyesület fizette.
Az utazás az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő ( MEMZ-CISZ-15 ) pályázata révén, valamint Magyarpolány Község Önkormányzata támogatásával valósult meg.
Magyarpolány 2015. október 6.
Magyarpolány Község Önkormányzata első fokon megnyerte a Magyarpolányi Passió Kulturális és Hagyományőrző Egyesület által a Veszprémi Törvényszéken indított pert.
A Veszprémi Törvényszék ítélete itt elolvasható.
Letölthető dokumentumok:
(A dokumentumok megtekintéséhez Adobe Reader-re lehet szüksége. Amennyiben nincs telepítve, itt letöltheti.)
(A dokumentumok megtekintéséhez Adobe Reader-re lehet szüksége. Amennyiben nincs telepítve, itt letöltheti.).
(A dokumentumok megtekintéséhez Adobe Reader-re lehet szüksége. Amennyiben nincs telepítve, itt letöltheti.)
2016. július 1-jétől 5 milliárd forint keretösszeggel induló vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására.
A programról itt olvashat bővebben.
Letölthető dokumentumok:
(A dokumentumok megtekintéséhez Adobe Reader-re lehet szüksége. Amennyiben nincs telepítve, itt letöltheti.)
Az NEA-MA-15-M-2355 azonosító számú pályázat keretében az Egyesület 1.529.600 Ft összegű támogatást nyert el az egyesület 2015. évi működési költségeinek fedezésére. A projekt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.
„A magyarpolányi Polgárőrség 2015. évi működésének támogatása” című projekt célja az egyesület éves működéséhez, tevékenységéhez szükséges, alapvető költségek támogatása. A projekt által az egyesület működése biztosabbá válik és az így megtakarított forrásait szakmai tevékenységének megvalósítására, illetve bővítésére tudja fordítani.
A projektet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Együttműködési Alap utólagos támogatásban részesítette.
(A dokumentumok megtekintéséhez Adobe Reader-re lehet szüksége. Amennyiben nincs telepítve, itt letöltheti.)
KÖZLEMÉNY
A 2016. évi óvodai beiratkozás rendjéről
A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (1) bekezdése alapján az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról az alábbi közleményt tesszük közzé:
Magyarpolány Község Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdése értelmében a 2016/2017. nevelési évre az óvodai beiratkozás időpontját a Magyarpolányi Hosszú-hegyi Német Nemzetiségi Óvoda és Egységes Óvoda-bölcsődében 2016. április 20-21. napjaira tűzte ki. Az intézmény felvételi körzete Magyarpolány és Ajka települések közigazgatási területe.
Tisztelt Adózó!
A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) magánfőzésre vonatkozó szabályai 2016. január 1-jével módosultak.
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy 2015. szeptember 1. napján lép hatályba a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról szóló 2015. évi LXIII. törvény, amelynek értelmében a gyermekétkeztetés során ingyenes étkezést kell biztosítani az óvodai és bölcsődei nevelésben részesülő gyermek után, ha
Tel: 06/20 352 95 75
E-mail: hivatal@magyarpolany.hu